INTERNETKLUB
Kis vállalatok és egyéni vállalkozók internetes tevékenysége

MENÜ

Mindenkinek van helye a rendszerben

Érdekes jelenség, hogy az internetes kereskedelem lehetőségeire nagyobb arányban figyeltek fel azok, akiknek nincs megfelelő terméke vsagy szolgáltatása, mint azok, akik ezekkel már rendelkeznek. Naponta találkozom olyan vállalkozni szándékozó emberrel, aki azt mondja, ő értékesítene valamit az interneten, de nincs megfelelő terméke. 

Nos az internetes kereskedelem rendszerében mindenkinek van helye. Azoknak, akiknek nincs megfelelő termékük, vagy szolgáltatásuk, azt tanácsoljuk, nézzenek körül a saját környezetükben. lehet, hogy ismerősük, barátjuk, kollégájuk termékét vagy szolgáltatását tudnák értékesíteni. Sok esetben az MLM rendszerek termékei is alkalmasak ilyen értékesítésre. Ez azt jelenti, hogy a multi-level rendszerű kereskedelemben dolgozók egy kis munkával és odafigyeléssel nagyszámú új vevőhöz juthatnak el. 

Ha mégsem talál értékesítésre megfelelő terméket vagy szolgáltatást, de szeretne bekapcsolódni a rendszerbe, kérjük jelentkezzen az e-mail címünkre. Lehet, hogy tudunk javasolni megoldást. Lehet, hogy személyes javaslatunk alapján találhat megfelelő terméket, vagy esetleg mint szervező tevékenykedhet a rendszerben. A levél tárgymezőjébe (subject) írja be: kereset. Az e-mail címünk a következő: internetklub@omail.hu.


Milyen a jól értékesíthető termék

Alapjában véve internet segítségével minden termék értékesíthető. Az értékesítéshez a termék személyre szólósága és a termék kiszállításának lehetősége szab hatrt. Kezdjük a személyre szólóság problémájhával. Nem lehetetlen, sőt van olyan cég, amely például cipőt kínál az interneten, de általános javaslat az, hogy az olyan termékeket, amelyeket a vevőnek fel kell próbálni (öltözéki cikkek, lábbelik) nehezebb interneten keresztül értékesíteni. Ilyen esetekben szükség van arra, hogy a vevő adja meg a méreteket. Ha ezt az utat választja, számítani kell a vevő esetleges pontatlanságára, valamint arra, hogy a ruhaméretek számozása az egyes országban eltérőek, valamint hogy az egyes országban a varásmintákat és az öltözködési cikkek alakját összehangolják a helyi lakosság adottságaival (vannak országok, ahol a nőknek szélesebb a csípője, kisebb az emberek csuklómérete,...)

Népművészeti díszítésű sálat, kendőt azonban könnyen lehet értékesíteni. De hasonló a helyzet a nyakkrndővel, övvel, karkötővel, nyaklánccal, brossokkal...

A kiszállíthatóság a másik elv amit figyelembe kell venni. Egy nagyvároson belül, ahol csomagküldő szolgálattal a friss élelmiszer is kiszállítható, a megrendelt és kifizetett termék szállítása nem okoz gondot. De gondoljon bele, mi történik, ha tejet, friss húst vagy meleg pizzát szeretne a világ másik oldalán eladni. 

Ugyanígy gondot okozhat a túl nagy termékek értékesítése is. Nem valószínű, hogy érdemes volna mondjuk fa gyümölcsös ládákat, mélyhűtőt vagy bútort interneten távoli országokba eladni. Persze, ha a termék értéke olyan, hogy az bőven ellensúlyozza a nagy mérete okozta szállítási költség-növekedést, akkor ez sem okoz gondot. Mondjuk autó értékesítése megoldható... Egyébként is egyes autógyárak mind nagyobb figyelmet fordítanak az MLM eladási rendszernek, ami sikeresen átültethető az internetre is. Az ok egyszerű: Ahhoz, hogy egy új model a gyár valamennyi autószalonjába eljusson és ott felkínálhassák a vevőknek, gyakran több évnek kell eltelni, arról nem is beszélve, hogy pár tízezer autó legyártása szükséges ahhoz, hogy a kínálat az egyész világon megjelenjen. Az MLM rendszert alkalmazva csak a kínálatot bemutató katalógusokat kell kinyomtatni, szétküldeni és már holnap megkezdhetik az ój model kínálatát. A másik tényező, hogy egyre több autógyár kinál olyan kiegészítőket, amellyel egyedivé tehető az autó. Az egyes modelek többszáz változatát legyártani szinte lehetetlen, hatalmas költséggel terheli a termelést. Ezzel szemben egy úgyes szoftverrel akár azt is meg lehet mutatni a vevőnek, hogy ezzel a kiegészítővel (mondjuk fényszóró, lökhárító, hűtőrács módosítással, más ülésekkel, műszerfallal...) hogy néz majd ki az ő autója. És ehhez csak azt az egy ilyen gépkocsit kell majd legyártani, amit a vevő megvesz. Természetesen ez a gyártás csak a megrendelés után kezdődik, tehát nincs felesleges termelés.

Az interneten jól értékesíthető termék tehát:

Könnyen szállítható, szállítási költség - ár aránya kedvező, nem romlandó és univerzálisan alkalmas minden vevő számára.


 

Milyen szolgáltatások értékesíthetőek

Az internetes értékesítés első időszakában a szolgáltatások értékesítése volt túlsulyban. Az eladók rkelámozási, honlapkészítési, ritkábban piackutatási, képvisletei szolgáltatásokat kínáltak. Itt nem jelentet gondot a nagy távolság, az anyagok küldésének lehetősége. Sőt ha egy cég a világ másik felén szerette volna felmérni a piacra lépés lehetőségét, egyszerűbb és olcsóbb volt egy ottani piackutatót interneten keresztül megbízni, mind személyesen elutazni és megbeszélni a munkát. 

Ezzel szemben egy kőműves, szobafestő, autójavító vagy házasságszervező nem tudja eredményesen értékesíteni szolgáltatásait a távoli országokban. Helyben, vagy települése tágabb környezetében azonban ezek a szolgáltatások is kínálhatók az interneten keresztül. 

Az internet távolságokat áthidaló lehetőségét kihasználva lehet marketing tevékenységet szervezni, internetes termékeket gyártani és értékesíteni. De ugyanígy értékesíthető a tanácsadási szolgálat, háztervek, kert-tervek, vállalati arculattervek is. Sőt személyre szóló tanácsadás is értékesíthető. Persze ilyen esetekben nem lehet, nem szabad univerzális anyagokat továbbítani. Szükséges, hogy legalább egy e-mailben leírtak alapján megismerjük a vevőt és az ismeretek alapján elkészített személyre szóló tervet értékesítsük.


Mindenkit várunk

 

A rendszerünk fejlesztéséhez nagyszámú szervezőre van szükségünk. Ők azok, akik kapcsolatot teremtenek az internetet használók és az internet használatát nem ismerők között. Munkájuktól függ az egész rendszer eredményessége. Előjáróban azonban annyit elmondhatunk, hogy a jó a rendszerben, hogy senkit nem kell meggyőzniük, nem kell emberekkel dolgozniuk és semmit sem kell eladniuk. Az a rendszer feladata. Ehhez a munkához elsősorban azokat várjuk, akiknek nics olyan saját termékük, vagy szolgáltatásuk, amit felkínálhatnának értékesítésre, de szeretnének maguknak egy szeletet az internetes kereskedelem tortájából. Kérjük, jelentkezzenek e-mailben. A tárgy mezőbe (subject) írják be: szervező. E-mail címünk: internetklub@omail.hu. 

 


 

Hírek

  • Dolgozzon az interneten. legyen munkatárs
    2015-01-10 20:06:31

    Nemzetközi internetes cég munkatársakat keres partnerek és potenciális partnerekkel végzett kommunikációs munkára. A cég orvosi csoportjának bővítéséhez olyan orvosok jelentkezését várja, akik szivesen foglalkoznának orvosi ujdonságokkal és hajlandók a nagyobb mellékjövedelem érdekében eredményesen dolgozni is. A nemzetközi cég egyben olyan magángyógyszertárakat keres a Nyugat-Balkán-i térségben, amelyek termékválasztékuk bővítése érdekében szivessen együttműködnének a céggel. a részletesebb leírást a cég szer, illetve horvát, bosnyák, montenegrói nyelvű oldalán nézhetik meg: http://zdravljebalkan.blogspot.inAz oldal Google fordítóval épült és segítségével két klikkeléssel a választott magyar nyelven is olvasható.

  • Több látogatott az internetes oldalra!
    2012-12-27 10:39:14

    Az értékesítéssel vagy reklámozással foglalkozó internetes oldal eredményessége az oldal látogatóinak számától függ. Számtalan olyan oldal van, amely arra ad tanácsot, hogyan növelhető a látogatók száma. Az eredmény a honlaptulajdonos tudásától, munkájától és eredményességétől függ. Az újonnan induló rendszer vállalta, hogy a kis vállalatokkal és vállalkozókkal közösen dolgozik azért, hogy a honlapjaikra több látogató érkezzen. Kapcsolatfelvétel az internetklub@omail.hu címen.

Szavazás

Szüksége van-e az egyéni vállalkozónak az internetre?
Nincs
Termékeitől és szolgáltatásitól függ
Igen
Asztali nézet